Egy különleges világ.

Egy hely, ahová behúzódhatsz a mindennapok viharai elől. Ahol csend és béke van – nemcsak körülötted, benned is. Ahová a vihar elvonultával beszűrődik a napfény, és színesre festi a szürke falakat.

Egy tevékenység, amiben igazán önmagad lehetsz. Amikor tér és idő más jelentést nyer, miközben mosolyog a benned lakó gyermek.

Ahol leomlanak a falak, és a lehetetlen lehetségessé válik. Ahol könnyűnek és szabadnak érzed magad. Ahol minden csupa fény és ragyogás.

Neked van ilyen menedéked?

Az otthonod, esetleg a szüleid otthona? A virágoskerted? Egy távoli hegyvidék? Az erdő, netán egy virágos rét? A vízpart? A pároddal, a gyermekeddel együtt töltött idő? Egy jó beszélgetés a barátokkal? A zene? A sport? A tánc? Az olvasás, netán az írás? A túrázás? A hajózás? A konyhaművészet? A barkácsolás? A rajzolás, festés, vagy a kézműveskedés? Netán a fotózás? Az utazás? A tanulás?

Müller Péter azt írja a Varázskő c. könyvében: „Jogom van fölfelé nézni, az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen, fényes csillagra – ha odalent vihar, eső vagy áradás van.” Mindannyiunknak jogunk van egy menedékhez, ami, legyen bár százféle formája, éppúgy oltalmaz, s amit időnként felkereshetünk. Amikor megpihennénk kicsit, mert elfáradtunk. Amikor a vihar odalent alámosta az utunkat, s nem tudunk tovább haladni. Amikor csalódtunk, és újra hinni szeretnénk. Amikor elvesztettük a reményt, és szeretnénk újra rátalálni.

Szerencsés vagy, ha az otthonod, a családod, a barátaid, a hobbid, netán még a munkád is ilyen menedék. Ha pedig már pusztán önmagad társasága is az, akkor talán kivételesen szerencsésnek mondhatod magad. Mert ha a menedék ott van önmagadban, akkor érjen bárhol is a vihar, mindig lesz fedél a lelked fölött.

Széll Natália

Közgazdász, blogger trainee