ELÉG JÓ ANYA!

Több önbecsülést, több megbecsülést az édesanyáknak

Csatlakozz Fb oldalunkhoz!

Szakember kereső

Keresett kifejezés:
Helyszín:
Szakember:





Ajánló

Dr. Balogh Ildikó - gyermekpszichiáter, hipnoterapeuta

Dr. Balogh Ildikó - gyermekpszichiáter, hipnoterapeuta Helyszín: Budapest II.
Szakember: Gyermekpszichiáter

Dr. Gallai Mária - gyermekpszichiáter

Dr. Gallai Mária - gyermekpszichiáter Helyszín: Dunakeszi
Szakember: Gyermekpszichiáter

Dr. Krasznai Judit - gyermekpszichiáter

Dr. Krasznai Judit - gyermekpszichiáter Helyszín: Budapest V.
Szakember: Gyermekpszichiáter

Gloriett Fejlesztőház

Gloriett Fejlesztőház Helyszín: Budapest XVIII.
Szakember: Mozgásfejlesztő, Pszichológia/fejlesztő központ

Jó-e ha "divatosan" nevelünk?

2018.06.11.

Jó-e ha "divatosan" nevelünk?

Mint életünk számos területén, a gyereknevelésben is voltak, vannak és mindig is lesznek bizonyos trendek. Ezek mutatnak irányt a szülőség útvesztőiben és adnak támaszt, ha elbizonytalanodunk valamiben. Ha azonban egy trend megdőlni látszik, jön egy újabb, ami lehetőleg éppen az ellenkezőjét diktálja, és hát előbb-utóbb ez is átmegy a szűrőn…

Lássuk például a gyerekek érzelmi „nevelésének” trendjeit. Anno, az 50-es években terjedt el az a nézet, mely szerint egy csecsemő hadd sírjon, ha sírni akar, majd megtanulja magát megnyugtatni… Két szoptatás között szigorúan teljen el kezdetben 3 majd 4 óra… Önálló gyereket pedig úgy nevelhetünk, ha minél kevesebbet babusgatjuk, hadd szokja meg, hogy lekösse magát… Sajnos 15-20 év kellett ahhoz, hogy ez a szemlélet végre megdőlni látszódjék. Ez persze nem jelenti azt, hogy nagyszüleink mind ebben a szellemben nevelték gyerekeiket, de például a „sírni hagyás”, mint olyan, sajnos egy teljesen elfogadott, és gyakran alkalmazott trend lett, hogy megtanítsák aludni a csecsemőket. Ennek a szemléletnek a szöges ellentéte a „kötődve nevelés”, ami manapság hódít az anyák körében.  Ha valaki esetleg nem ismerné, a kötődve nevelés legfontosabb ismérvei az együttalvás, a minél tovább tartó szoptatás, az igény szerinti táplálás, a hordozás, vagy éppen az anya folyamatos jelenléte a csecsemő mellett. Maga a szemlélet, hogy a babák érzelmi szükséglete épp olyan fontos, mint bármely testi szükségletük (pl: éhség, alvásigény), a legjobb felismerés. De azt gondolom, hogy manapság kezdünk átesni a ló túloldalára… Nem vagyok benne biztos, hogy a 1,5 éves kornál tovább tartó hordozás, szoptatás, vagy együtt alvás például jót tesz egy gyereknek. Egy 3 hónapos csecsemőnek valóban igénye van erre a szimbiózisra, de nagyobb korban a gyereknek szépen fokozatosan meg kell élnie azt is, hogy nem csak az anya közvetlen közelében érezheti magát biztonságban, hanem például a kiságyban (netán a saját szobájában…), babakocsiban, vagy éppen egy közeli ismerősre, rokonra bízva, amíg anya kicsit feltöltődik felnőtt energiákkal. Engedjük felnőni a babáinkat, mert különben az intézménybe kerüléssel (akár bölcsi, akár ovi) járó első komolyabb szeparáció nagyon nehézkes és érzelmileg megterhelő lesz a gyereknek.

Hasonló pálfordulás érzékelhető a gyerekek saját akaratának érvényesítését illetően is. Régen mind a szűk családi körben, mind az óvodában/iskolában egyfajta autoriter nevelés  volt a jellemző. Nagyon kevés saját akarata lehetett egy gyereknek, ha valami rosszat csinált, egyből jött a testi fenyítés… Szerencsére ez utóbbi manapság egyre ritkább (a legkisebb testi fenyítést is bünteti a törvény-nagyon helyesen egyébként…). Kezd azonban körvonalazódni ezen a téren egy új trend, ami szintén jó példa arra, hogy csöbörből vödörbe… A túlzott liberalizmus a nevelésben már egészen pici kortól megfigyelhető manapság. Az egy éves gyerekek elé például divat lett kitenni pár garnitúra ruhát, hogy majd ő kiválasztja magának a megfelelőt. Ezzel még nem is lenne semmi gond, csak éppen ha ebben a szemléletben nő fel egy gyerek, 2-3 éves korára már képtelenség lesz neki nemet mondani, ő fogja irányítani a család életét. Nem ritka, hogy már a bölcsis korú gyerekek kezében ott van a telefon, tablet, és a szülők nem mernek belemenni a konfliktusba, inkább hagyják nekik. Nem vagyok híve a vasszigornak, sőt azt gondolom, hogy partnerként kell kezelni a gyereket, és sok mindenben neki is lehet döntése, de azért ne felejtsük el, hogy mi vagyunk a szülők, nekünk kell meghúznunk a határokat. Igenis, ha kell, nem térhetünk ki a konfrontáció elől, bizonyos harcokat muszáj megvívnunk, különben eljutunk oda, hogy mindent megengedünk, csak hogy elkerüljük a hisztit… Pedig egy gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha tudja, hogy meddig mehet el, ha érzi a megtartó kereteket.

Nehéz kiigazodni a sok információ, és vélemény között, és az sem baj, ha olykor hibázunk. De sokszor a legjobb iránytű a saját belső megérzésünk egy-egy nevelési dilemma kapcsán. Attól még, hogy valami divatos, nem biztos, hogy működni is fog… Attól még, hogy másnál bevált, nem biztos, hogy nekünk is ki kell próbálni…

Hermán Noémi

Klinikai szakpszichológus, gyermekterapeuta

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!