ELÉG JÓ ANYA!

Több önbecsülést, több megbecsülést az édesanyáknak

Csatlakozz Fb oldalunkhoz!

Szakember kereső

Keresett kifejezés:
Helyszín:
Szakember:





Ajánló

Dr. Balogh Ildikó - gyermekpszichiáter, hipnoterapeuta

Dr. Balogh Ildikó - gyermekpszichiáter, hipnoterapeuta Helyszín: Budapest II.
Szakember: Gyermekpszichiáter

Dr. Gallai Mária - gyermekpszichiáter

Dr. Gallai Mária - gyermekpszichiáter Helyszín: Dunakeszi
Szakember: Gyermekpszichiáter

Dr. Krasznai Judit - gyermekpszichiáter

Dr. Krasznai Judit - gyermekpszichiáter Helyszín: Budapest V.
Szakember: Gyermekpszichiáter

Gloriett Fejlesztőház

Gloriett Fejlesztőház Helyszín: Budapest XVIII.
Szakember: Mozgásfejlesztő, Pszichológia/fejlesztő központ

Egy (két, három...) vetélés margójára

2018.10.04.

Egy (két, három...) vetélés margójára

A mondás úgy tartja: mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb. Vannak azonban, akik különösen nehéz keresztet cipelnek. Ők a gyermeküket elvesztő szülők.

 

A mondás úgy tartja: mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb. Vannak azonban, akik különösen nehéz keresztet cipelnek. Ők a gyermeküket elvesztő szülők. Sokszor azonban egy egész életen át cipelik keresztjüket a meg nem született gyermekeiket elvesztők is.

Statisztikai adatok szerint Magyarországon az orvosilag diagnosztizált terhességek mintegy 25%-a végződik vetéléssel. Az orvostudomány az esetek túlnyomó többségében (főként az első trimeszterben) a természet “szelekciós rendjének” tartja a vetélést, mondván, hogy ezekből a terhességekből nagy valószínűséggel nem születhetnének életképes csecsemők. Álljon bármilyen tudományos kutatási eredmény is a háttérben, azt, aki valamilyen formában “érintett” ebben a statisztikában, többnyire a legkevésbé sem vígasztalja, hogy a természet nála épp hogyan “szelektált”. Szeretnének válaszokat kapni (akkor is, ha nincsnek megfelelő válaszok), megérteni, mi miért történt, hogy aztán bizakodva tekinthessenek a jövőbe, egy újabb babavárás csodás (nem pedig félelmekkel, kétségekkel teli) időszaka elé. Noha rendkívül fontos lenne a közvetlen környezet támogatása abban, hogy a vetélésen átesett nő mielőbb megnyugvást találjon, sokszor csak önmagából meríthet erőt és válaszokat, hogy őszintén tudja hinni és remélni: ilyesmi még egyszer nem forulhat elő.

A megfelelő támogatás szükségessége

Bár az egészségügyben dolgozók képzési rendszerének része az is, hogy ezekben a helyzetekben hogyan kell (kellene) a “páciens” lelkét (és nem csak a testét) ápolni, empátiából sajnos senkit nem lehet levizsgáztatni. Amíg pedig valaki a saját bőrén nem tapasztal meg egy ilyen veszteséget, nem is tudja azt igazán átérezni. Hogyan lepődhetnénk meg azon, hogy a kórházi személyzet esetleg nem tud mit kezdeni a “magába zuhant” kismamával (azon túl, hogy felajánlanak  vagy beadnak neki nehány nyugtatót), ha még a családtagok is többnyire csak azzal tudnak lelket önteni belé, hogy “majd legközelebb sikerül”. Mintha egy elrontott vasárnapi ebédről, nem pedig egy emberi életről lenne szó... A megrázkódtatás, a gyász és női “értékének” megkérdőjelezése mellett ilyenkor ráadásul még a hormonok “munkájával” is meg kell küzdenie a kismamának, aki fokozottan érzékeny lehet a környezete minden szavára, jelzésére. E tekintetben különösen nagy a közeli hozzátartozók szerepe (és felelőssége), hogy milyen támogatást tudnak nyújtani - legfőképp a vetélés utáni első, legnehezebb időszakban. Célszerű  ilyenkor magától az érintettől megkérdezni, hogy miben lehetnénk a segítségére (korántsem biztos, hogy éppen arra van szüksége, amit mi - kívülállóként - hasznosnak gondolunk).

A veszteség feldolgozása

A veszteség megélésének, feldolgozásának módja nagyban függ az illető személyiségétől, megküzdési stratégiáitól, de összefüggésbe hozható azzal is, hogy első trimeszteres vagy esetleg későbbi vetélésről van-e szó (amikor ráadásul az előzetes vizsgálatok nem jeleztek semmiféle problémát). Fontos kérdés az is, hogy az érintett “megengedi”-e magának a gyászmunkát, vagy esetleg úgy érzi, hogy a már korábban megszületett nagytesó(k), munka stb. miatt nem “hagyhatja el” magát (pl. nem sírhat a gyerekek előtt, nem lehet rosszkedvű).  Az is előfordulhat, hogy esetleg nincs ereje őszintén szembenézni a fájdalommal, a veszteséggel, és a munkájába, sportba vagy valamilyen “pótcselekvésbe” menekül - így próbálva megvédelmezni magát attól, hogy el kelljen fogadni a történteket.

 Ha úgy érezzük, a fájdalom behúz minket egy “fekete lyukba”, amiből nem látjuk a kiutat, legyünk türelmesek magunkhoz: a “gyászmunka”, “gyászév” szavaink is szimbolizálják, hogy a veszteség feldolgozása időt és energiát igénylő folyamat. Talán hamarabb talál megnyugvást az, akinek a hite szerint (legyen az bármilyen) a baba lelke jó helyen van, jó helyre került. Akinek azonban nincs ilyen kapaszkodója és úgy érzi, egyedül nem képes megbirkózni a történtekkel vagy bizakodón tekinteni egy esetleges újabb babavárás elé, érdemes megfontolni  a szakértői segítségkérést is.

 A témához kapcsolódóan (is) elgondolkodtató, amit a magyar származású amerikai pszichológus, dr. Edith Eva Eger ír a fájdalomról és a gyászról: “Nem létezik univerzális sablon a gyógyulásra. (...)  Cél és jelentés azonban a legnagyobb fájdalmunk mélységeiből is fakadhat. (…) A gyógyulásunk azon múlik, mihez kezdünk az időnkkel. Akkor gyógyulhatunk meg, ha a felelősség mellett döntünk, ha a kockázatot választjuk – ha úgy döntünk, hogy eleresztjük a múltat vagy a gyászt. (…) Ha beleragadunk a gyászolásba, az olyan, mintha a mi életünk is véget érne. (...) Soha nem változtathatom meg a múltat. De egy életet meg tudok menteni: a magamét. Azt, amelyiket  éppen most élek, ebben az értékes pillanatban.”

 Azt mondják, egy nő bármit képes megtenni azért, hogy gyermeke szülessen. Sokszor saját egészségét, akár az életét is kockára teszi. Ha kell, sokadjára is kimászik a “fekete lyukból”, feláll és újból nekiindul, bármilyen nehéz, bármekkora lelki és fizikai erőt is igényeljen. A gyengébbik nem talán mégsem annyira gyenge?

Széll Natália

Közgazdász, blogger trainee

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!